Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kutya és a gyerek.
 
Kutya és gyerek – a filmekbôl, regényekbôl és a valós életbôl is jól ismert idilli párosítás. Felhôtlen boldogság, játék, kacagás, biztonság a négylábú testôr védelmében. Ugyanakkor a másik oldalon véresre mart kicsiny kezek, betört koponyák és a szomorú statisztika: a kutyaharapások leggyakoribb áldozatai a gyerekek. Hát akkor most mi is az igazság: való-e a gyerek mellé kutya, vagy sem?
     Se szeri, se száma azoknak a felnôtteknek – magam is közéjük tartozom –, akiknek az életében meghatározó szerepet játszott a gyerekkori barátság egy kutyával. Olyan élmény ez, ami semmi mással nem helyettesíthetô, és aki részesül benne, a késôbbiekben egészen másképpen fog viszonyulni az élôvilághoz. A nagyobb gyereket felelôsségtudatra, rendszerességre neveli, egyszersmind egészségesebb életmódra serkenti a kutyával való foglalatosság, mindehhez azonban nem nélkülözhetô a felnôtt segítsége és pozitív hozzáállása. A következôkben nem arról lesz szó, hogy mit tegyen a gyerek, ha a kutya megtámadja, és arról sem, hogy miért ne dobálja kôvel a siheder a szomszéd házôrzôt, hiszen ilyen dolgoknak nem is volna szabad megtörténnie...
 
Vonzalom és borzalom
 
    Az egészséges lelkû, társas lényként felnôtt kutya felismeri a gyerekben a „kölyköt”, és természeténél fogva toleránsan viselkedik iránta. A vonzalom többnyire kölcsönös, ám a kisebb-nagyobb csemeték sokszor túlzott bizalommal fordulnak az idegen kutya felé is, nem tartva be az ismerkedés szabályait, ami védekezô reakciót válthat ki az állatból. A kutya célja ilyenkor nem az, hogy kárt tegyen a gyerekben: hirtelen odakapása egy másik kutyának a bôrét sem karcolná meg. Arra viszont nincs felkészülve, hogy a gyereknek lassabbak a reflexei, vékony bôrét pedig nem védi bunda...
     Mindezek fényében érthetô, hogy a szülôk nagy része bizalmatlan a kutyákkal szemben. Az egészséges távolságtartás önmagában még nem baj, fontos azonban, hogy lebeszélésként ne a harapás rémképével fenyegessük. Ha a gyerek mégis barátkozni szeretne, mindenképpen kérdezzük meg elôbb a kutya gazdáját, hogy megteheti-e. Ügyeljünk arra, hogy mindig szembôl közelítsen a kutyához, ne tegyen hirtelen mozdulatokat és ne legyen a kezében étel, ami felébresztheti a kutya falánkságát. Láncos kutya közelébe soha ne engedjük a gyereket, bármennyire jól ismerjük is az állat gazdáját. A láncra vert vagy ketrecbe zárt kutya nem családtag, hanem szánalomra méltó rab, amely haragban áll az egész világgal!
     Bármilyen hihetetlenül hangzik is, vannak olyan gyerekek, akikben minden belenevelés nélkül is kialakul a kutyáktól való félelem, és hiába a nyugtatgatás, józan rábeszélés, még a legkisebb tacskótól is visítva menekülnek. Ezen nem segíthet más, csak egy kutya, s ha nem éri idôben pozitív élmény, a gyerek talán egész életében rettegni fog az állatoktól. Ámde vigyázat: ha túlzottan erôltetjük, a „mély vízbe dobjuk”, az sokszor többet árt, mint használ!
 
    
 
A mi kutyánk kölyke...
 
     Ahol a kutya valóban családtag, ott a legritkább esetben fordul elô konfliktus: a kutya a cseperedô gyereket nem vetélytársként kezeli, hanem kölyökként, akit tolerálni és védelmezni kell. Ezzel együtt természetes dolog, hogy amíg egészen kicsi, nem hagyjuk magára a kutyával (mint ahogy kutya nélkül sem). Számolni kell azzal, hogy a kutya ösztöneit a természet az ô testi adottságaira szabta, s nem a mieinkre. A kiskutya számára nem jelent különösebb megrázkódtatást a hasraesés, a kisgyerekben viszont ugyanez kellemetlen emléket hagyhat. Az az eb, aki egy csemete felnövekvését már végigasszisztálta, a következônél már képzett „babysitternek” bizonyul: képes megtanulni, hogy ne döntse fel a bizonytalanul totyogó emberkét. Minden körülmények között meg kell követelni tôle, hogy ne ugráljon fel a gyerekre és semmit ne próbáljon meg kivenni a kezébôl. A gyerek labdája és a kutya labdája két külön dolog, s ezt elsôsorban az ebbel kell világosan megértetni.
     A kisgyerek gyakran „túlterheli” a kutyát: fülét, farkát markolássza, szôrét cibálja, a szeme felé nyúl – figyeljük a kutya reakcióit, s ha vissza akar vonulni, adjuk meg rá a lehetôséget. Ha a kisbaba születésekor éppen nincs kutya a háznál, a kölyök beszerzésével érdemes megvárni a gyerek hároméves korát: ekkor már meg lehet vele beszélni, hogy hagyja békén az állatot, ha eszik vagy pihenni akar. A higiénia alapvetô követelményeit is nehéz megvalósítani addig, amíg a kétlábú és a négylábú csemete egyaránt válogatás nélkül mindent a szájába vesz és felváltva hagyja a névjegyét a szônyegen...
     Vannak fajták, amelyek kimondottan híresek gyerekszeretetükrôl: ilyen például a boxer, aki mindig kapható egy kis játékra (vigyázat: kivételek még itt is akadnak!). Óvatosan kell bánni viszont azokkal az „egygazdás” ôrzô-védô fajtákkal, amelyekben igen erôs a rangsorképzés ösztöne. A leggyakrabban dobermannokkal fordul elô, hogy megpróbálnak fölébe kerekedni a gazda gyermekeinek. Ahol több kutya van, ott különös elôvigyázatossággal kell eljárni: két eb már falkaként viselkedik, s ha csak egymással kapnak is össze a gyerek feje fölött, már kész a baj.
 
Nem gyerekjáték!
 
     Csaknem minden gyerek vágya, hogy saját kutyája legyen. Erre azonban csak nagyobbacska – legalább felsôtagozatos – korban kerülhet sor, hiszen az ennél kisebb csemete még önmagára sem képes vigyázni. Ha gyereknek vásárolunk kutyát, igen körültekintôen kell választanunk: ha túlságosan nagy, elránthatja a gyereket, de nem lehet olyan kicsi sem, hogy lépten-nyomon védelemre szoruljon. Legyen élénk, játékos, hiszen ezt várja el tôle kis gazdája, de nem lehet ideges vagy agresszív. Kiegyensúlyozott, békés, de nem félénk, középtermetû, intelligens kutyára van tehát szükség, hogy a gyerekkel valóban „nyerô párost” alkothasson.
     Sohase feledjük el, hogy míg a tévéfilmek négylábú sztárjai lankás, zöld dombok közt kísérgetik kis gazdáikat, addig a városi gyerekeket a lakás ajtaján kívül maga az élet várja, dübörgô autóbuszokkal, félrenevelt kutyákkal és sokszor ellenséges emberekkel. Itt még maga Lassie sem ballaghatna egyedül az iskolába kis gazdája elé. A kutyasétáltatás „veszélyes üzem”, amelynek során a gyerek könnyen bajba kerülhet. Különösen az idegen kutyákkal való találkozás kockázatos: a legbékésebb ebet is érheti támadás. A kutyát sétáltató gyereknek álmából felébresztve is tudnia kell, hogy kedvencét csak ismerôs állatokkal engedheti össze és idegen kutya láttán fel sohasem emelheti.
     A kiskutya felnevelésébe a szülôknek is be kell segíteniük; aki maga is kezdô, feltétlenül kérje szakember segítségét! A gyerek csak teljesen megbízható, fegyelmezett állatot vihet sétálni. Azzal is számolni kell, hogy bármennyire közeli kapcsolat alakul ki köztük, valódi „falkavezérként” a kutya valószínûleg a családfôt fogja tisztelni. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy ha az ebnyilvántartásban a gyerek nevén szerepel is a jószág, a felelôsséget mindkettejükért mi, felnôttek viseljük.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.